2025-04-18 22:00 - 2025-04-19 05:00 LOCK Budapest
Emlékek a piros folyosó végéről: Remember HOME!
Best Of Progressive House!
Best Of Progressive House!
JOHN CREAMER (USA)
Chriss
Kühl
Rich
Flash
Chriss
Kühl
Rich
Flash
A PR írás mindig az egyik legnehezebb része a buliszervezésnek, aztán szembe jön egy iromány a neten amiben minden benne van…maga a HOME!
Köszi Mau Angliában bárki is vagy:
“Annak rendje, és módja szerint el is mentünk, leparkoltunk az autókkal már megtömött parkolóban, majd a bejárat felé vettük az irányt, ahol…ahol egy akkora sor fogadott, hogy majd’ nekifutásból hanyadt vágtam magam a látványától. Nem kell mondjam, mire a kapuig eljutottunk, az két és fél óránkba telt, akkora már annyira feszült voltam a helyzettöl, hogy mire a ruhatárhoz értem, a többieknek, barátaimnak azt mondtam, én bizony megyek haza a francba, ebböl már most elég volt. Valahogy aztán sikerült leküzdeni ezt a negativ érzést, majd elindultunk ugyancsak araszolva a misztikus, piros szinben kivilágitott folyosón, elhaladtunk a repülögép belsejét idézö ablakok elött, akkor már igen nagy mértékben szürödött ki a zene, majd a wc-k elött, utána következett egy enyhe jobb kanyar, majd a bal kanyar, és megláttam a nagytermet…és földbe gyökerezett a lábam. A fények, az emberek, a zene… döbbenetes élmény volt elsöre megizlelni a TurboSound már-már brutalitást határoló hangerejét, de hát ezt nem kell senkinek mondanom, aki járt valaha a Homeban, azt tudja, miröl beszélek. A mélyek, köszönhetöen a hangrendszernek valahol a vastagbelünknél fogva elkaptak, majd felemeltek, megforgattak, és olyan szinten vágtak földhöz, hogy az ember elméje belezsibbad, mindeközben a magas hangok meg az agyunk közepéig behatoltak, és apró kicsit darabkákra szedték a tekervényeinket. Nem tudunk mást tenni, pusztán a zene vezérletével, teljes mértékben megfeledkezve önmagunkról táncolunk! Mindenkinek ugyanaz a dolog fordult meg a fejében, “ezt nem hiszem el, ami most itt folyik”. Egy lány áll mellettem, nem is ismerem, ránézek, átölel, és együtt énekeljük a szöveget: …I’m driving to heaven, driving to heaven and there’s no way back home”. És vége, nincs tovább.
Hogy mit jelentett a Home számunkra…a zenei fellegvárat. Azt a helyet, ahová szinte képtelenség volt úgy elmenni, hogy ne pozitiv szájizzel jöjjél haza, ha nem a nagyteremben okoznak zenei orgazmust, akkor a kisteremben kaptad meg azt, ami Neked “járt”.Akik tudják, értik ezt a zenét, nem divatból járnak ilyen helyekre. Vagyis sajnos csak jártak. A “Homeosok”.
Köszi Mau Angliában bárki is vagy:
“Annak rendje, és módja szerint el is mentünk, leparkoltunk az autókkal már megtömött parkolóban, majd a bejárat felé vettük az irányt, ahol…ahol egy akkora sor fogadott, hogy majd’ nekifutásból hanyadt vágtam magam a látványától. Nem kell mondjam, mire a kapuig eljutottunk, az két és fél óránkba telt, akkora már annyira feszült voltam a helyzettöl, hogy mire a ruhatárhoz értem, a többieknek, barátaimnak azt mondtam, én bizony megyek haza a francba, ebböl már most elég volt. Valahogy aztán sikerült leküzdeni ezt a negativ érzést, majd elindultunk ugyancsak araszolva a misztikus, piros szinben kivilágitott folyosón, elhaladtunk a repülögép belsejét idézö ablakok elött, akkor már igen nagy mértékben szürödött ki a zene, majd a wc-k elött, utána következett egy enyhe jobb kanyar, majd a bal kanyar, és megláttam a nagytermet…és földbe gyökerezett a lábam. A fények, az emberek, a zene… döbbenetes élmény volt elsöre megizlelni a TurboSound már-már brutalitást határoló hangerejét, de hát ezt nem kell senkinek mondanom, aki járt valaha a Homeban, azt tudja, miröl beszélek. A mélyek, köszönhetöen a hangrendszernek valahol a vastagbelünknél fogva elkaptak, majd felemeltek, megforgattak, és olyan szinten vágtak földhöz, hogy az ember elméje belezsibbad, mindeközben a magas hangok meg az agyunk közepéig behatoltak, és apró kicsit darabkákra szedték a tekervényeinket. Nem tudunk mást tenni, pusztán a zene vezérletével, teljes mértékben megfeledkezve önmagunkról táncolunk! Mindenkinek ugyanaz a dolog fordult meg a fejében, “ezt nem hiszem el, ami most itt folyik”. Egy lány áll mellettem, nem is ismerem, ránézek, átölel, és együtt énekeljük a szöveget: …I’m driving to heaven, driving to heaven and there’s no way back home”. És vége, nincs tovább.
Hogy mit jelentett a Home számunkra…a zenei fellegvárat. Azt a helyet, ahová szinte képtelenség volt úgy elmenni, hogy ne pozitiv szájizzel jöjjél haza, ha nem a nagyteremben okoznak zenei orgazmust, akkor a kisteremben kaptad meg azt, ami Neked “járt”.Akik tudják, értik ezt a zenét, nem divatból járnak ilyen helyekre. Vagyis sajnos csak jártak. A “Homeosok”.